SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Pályázati kódszám: CSSP-MO-25-0241
Megvalósító: Hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes
Megvalósítási időszak: 2025. július 1. – 2026. augusztus 31.
1. A támogatott szakmai program célja
A Csoóri Sándor Program keretében elnyert támogatás elsődleges célja a Hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes folyamatos szakmai működésének biztosítása, az utánpótlás-nevelés és tehetséggondozás erősítése, a kiemelt szakmai programok megvalósítása, valamint egy új, komplex táncszínházi produkció létrehozása volt.
A támogatási időszakban kiemelt figyelmet fordítottunk a rendszeres szakmai műhelymunka fenntartására, a táncosok technikai és előadói fejlődésére, új koreográfiák és műsorok létrehozására, valamint a hagyományos népi kultúra hiteles színpadi megjelenítésére.
A támogatás lehetőséget biztosított arra, hogy a próbafolyamatokhoz és produkciókhoz szükséges szakmai hátteret – oktatói, koreográfusi és műsorszerkesztői munkát – biztosítsuk, valamint a színpadi megvalósításhoz kapcsolódó technikai feladatokat, így különösen a fény- és hangtechnikai munkát, valamint a hang- és videófelvételek készítését is magasabb színvonalon valósítsuk meg. A szakmai programok megvalósításában meghatározó szerepet töltött be az élő zenei kíséret is.
A pályázat fontos célkitűzése volt továbbá az autentikus színpadi megjelenés feltételeinek javítása. Ennek érdekében a támogatási időszakban figyelmet fordítottunk a népviseletek biztosítására, a meglévő viseletállomány felújítására és karbantartására. A népviseletet nem pusztán színpadi látványelemként kezeljük, hanem az adott tájegység kultúrájának és tánchagyományának szerves részeként.
2. Az együttes folyamatos szakmai működése
A teljes megvalósítási időszak alatt folyamatos próba- és műhelymunka zajlott. A rendszeres próbák mellett célzott szakmai foglalkozások, koreográfiai próbák, szólótáncos felkészítések, fellépések, versenyek, táncházak és közösségi programok valósultak meg.
A szakmai munka fontos részét képezte a férfitáncosok fejlesztése is. 2025. augusztus 23-án Tóth Balázs közreműködésével külön fiúpróbát tartottunk, amelynek célja a férfitáncok technikai és stiláris elmélyítése volt.
A támogatási időszak kezdetén, 2025. július 20-án az együttes a nagykállói Téka Táborban több együttessel közösen széki műsort mutatott be. A program szakmai találkozási lehetőséget biztosított, és hozzájárult a széki táncanyag elmélyítéséhez.
2025. augusztus 2-án esküvői, augusztus 28-án pedig születésnapi rendezvényen működött közre az együttes.
2025. szeptember 5-én Hajdúdorogon a Magyar Állami Népi Együttessel közös programban léptünk színpadra. A hivatásos együttessel való közös szereplés jelentős szakmai élményt és motivációt biztosított táncosainknak.
Szeptember 13-án Hajdúböszörmény Városnapi Gáláján mutatkozott be az együttes, szeptember 27-én pedig Görbeházán léptünk közönség elé.
A színpadi fellépések mellett a néptánc közösségi formáinak továbbadására is hangsúlyt helyeztünk. 2025. szeptember 26-án a hajdúböszörményi Dobó utcai óvodában tartottunk táncházat, amelynek keretében a legfiatalabb korosztály játékos formában ismerkedhetett meg a népi játékokkal, népzenével és néptánccal.
2025. november 12-én a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán tartottunk táncházat gyermekek és egyetemi hallgatók részvételével. A program célja a hagyományos kultúra élményszerű közvetítése mellett annak bemutatása volt, hogy a néptánc és a népi játékok a pedagógiai munkában is hatékonyan alkalmazható közösségformáló eszközök.
3. Karácsonyi Nagyműsor – „Téli mesék”
A pályázatban vállaltuk hagyományos, minden korcsoportot megszólító és bevonó karácsonyi nagyműsorunk megvalósítását. A vállalásnak megfelelően 2025 decemberében intenzív próbafolyamat zajlott.
December 14-én kiemelt karácsonyi próbát, december 18-án pedig főpróbát tartottunk.
A szakmai előkészítő munka eredményeként 2025. december 21–23. között három alkalommal mutattuk be „Téli mesék” című karácsonyi műsorunkat, amelyet összesen mintegy 1 200 néző tekintett meg.
A nagyműsor az együttes éves munkájának egyik legfontosabb összegző eseményévé vált. A produkcióban a különböző korosztályok együtt mutathatták be tudásukat, ezáltal az előadás nemcsak művészeti, hanem jelentős közösségformáló szerepet is betöltött.
A három előadás lehetőséget teremtett arra, hogy a Bocskai Néptáncegyüttes széles közönség előtt mutassa be szakmai munkáját, és a néptáncot élő, befogadható, ugyanakkor hagyományaira építő színpadi műfajként közvetítse.
4. Utánpótlás-nevelés és tehetséggondozás
A támogatási időszak egyik legfontosabb szakmai eredménye az utánpótláscsoportok fejlődése és az egyéni tehetséggondozás megerősödése volt.
2026. február 27-én az Apró Bocskai kamara néptánccsoport részt vett a Vécsey–Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc-, Népzenei és Népdaléneklési Versenyen. Az országos megmérettetés fontos színpadi és szakmai tapasztalatot jelentett a fiatal táncosok számára.
2026. március 14-én a Mikepércsi Béres András Szólótáncversenyen táncosaink több kimagasló eredményt értek el.
Arany minősítés:
- Kathi Sarolta – Török Márton Ignác, akik a II. kategória különdíját is elnyerték;
- Kiss Dorottya – Kerékgyártó Réka.
Ezüst minősítés:
- Csige László – Lukácsi Hanna;
- Kathi Zsófia – Bácsi Anna;
- Siket Gábor – Pócsi Rebeka.
2026. április 19-én, a XIII. Jászsági Gyermek- és Ifjúsági Szólótáncversenyen Kathi Sarolta ezüst minősítést, Török Márton Ignác pedig kiemelt arany minősítést szerzett.
A szólótáncversenyeken elért eredmények fontos visszaigazolását jelentették annak a tudatos szakmai munkának, amely az egyéni táncos fejlődésre, az improvizációs készségre, a tánctechnika fejlesztésére és az autentikus táncanyag minél magasabb szintű elsajátítására irányult.
5. „Kontrasztok és harmóniák” – új táncszínházi produkció
A CSSP-MO-25-0241 pályázat legfontosabb kiemelt szakmai vállalása a „Kontrasztok és harmóniák” című új táncszínházi előadás létrehozása volt.
A produkció középpontjában a Kárpát-medence keleti régióinak tánc- és zenei öröksége állt. A műsor Kalotaszeg, Moldva, Bukovina, Maros-mente, Mezőség és a Gyergyói-medence hagyományanyagából építkezett.
Az alkotói folyamat célja nem egyszerűen különálló néptánckoreográfiák egymás mellé helyezése volt, hanem olyan egységes színpadi produkció létrehozása, amely a különböző tájegységek karakterét, hasonlóságait és különbségeit művészi formában jeleníti meg.
A műsor létrehozása során a hagyományos néptáncos és népzenei elemeket kortárs színpadi eszközökkel kapcsoltuk össze. Az élő zenei kíséret mellett fontos szerepet kaptak a vizuális és technikai megoldások, a vetített archív felvételek, az árnyjáték és a térformáló díszletelemek.
A próbafolyamat jelentős szakmai fejlődési lehetőséget biztosított az együttes táncosai számára. A résztvevők nemcsak új táncanyagokat sajátítottak el, hanem bővítették tájegységi és folklorisztikai ismereteiket, fejlődött tánctechnikájuk, előadói készségük, valamint az alkotói folyamatban való együttműködésük.
A pályázatban a produkció bemutatóját eredetileg 2025 őszére terveztük. Az összetett szakmai és alkotói folyamat, valamint a komplex színpadi megvalósítás hosszabb előkészítést igényelt, ezért a bemutatóra végül 2026. március 30-án, a pályázat megvalósítási időszakán belül került sor.
A létrejött produkcióval teljesült a pályázat egyik legfontosabb szakmai vállalása. A műsor olyan komplex előadássá vált, amely a hagyományos népi kultúrát hiteles alapokon, ugyanakkor korszerű színpadi eszközökkel közvetíti a közönség számára.
A produkció létrehozása hosszabb távú szakmai értéket is képvisel, hiszen az elkészült műsor az együttes repertoárjának részévé vált, és utaztatható formában további bemutatókra is lehetőséget teremt.
6. Fesztiválok és szakmai minősítések
2026. május 9-én került megrendezésre a XIV. Hajdúböszörményi Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál és Hajdú-Bihar Vármegyei Örökség Néptánctalálkozó.
Az esemény az utánpótláscsoportok számára szakmai találkozási és bemutatkozási lehetőséget teremtett. A Bocskai Néptáncegyüttes csoportjai kiemelkedő eredményeket értek el:
- az Ifjú Bocskai Táncegyüttes ARANY minősítésben részesült;
- az Apró Bocskai Táncegyüttes KIEMELT ARANY minősítést szerzett;
- Török Márton Ignác KÜLÖNDÍJBAN részesült.
A minősítések az utánpótlás-nevelésben végzett rendszeres szakmai és pedagógiai munka fontos eredményei és egyben külső szakmai visszaigazolásai voltak.
2026. május 30-án az együttes részt vett az Örökség Észak-Alföldi Regionális Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválon. A regionális találkozó újabb lehetőséget teremtett a színpadi bemutatkozásra, más néptáncműhelyek munkájának megismerésére és a szakmai kapcsolatok erősítésére.
7. Közösségépítés és társadalmi szerepvállalás
A Bocskai Néptáncegyüttes munkájában a magas színvonalú színpadi teljesítmény mellett alapvető érték a közösségteremtés és a néptánc minél szélesebb társadalmi körben történő hozzáférhetővé tétele.
2026. június 25-én az „Esély a tanulásra” program keretében roma táncházat tartottunk. A program a közös táncon és zenén keresztül biztosított közvetlen kulturális élményt, és egyben lehetőséget teremtett a közösségi részvétel és az egymás kultúrája iránti nyitottság erősítésére.
2026. július 20–24. között gyermekek számára Folk tábort szerveztünk. A többnapos program során a résztvevők intenzív formában foglalkozhattak néptánccal, népzenével, népi játékokkal és a hagyományos kultúra különböző területeivel.
A tábor szakmai és közösségi szempontból egyaránt fontos szerepet töltött be. Az együtt töltött idő erősítette a gyermekek közötti kapcsolatokat és az együtteshez való kötődést, ezáltal az utánpótlás hosszú távú megtartását is szolgálta.
8. Viseletek és a hagyományhű színpadi megjelenés
A pályázatban fontos vállalásként szerepelt az autentikus színpadi megjelenéshez szükséges népviseletek biztosítása, új viseletek készíttetése, valamint a meglévő viseletállomány felújítása és karbantartása.
A támogatás ezen területen is hozzájárult az együttes szakmai munkájához. A megfelelő viseletek biztosítása különösen fontos a különböző tájegységek táncanyagának bemutatásakor, hiszen a viselet az adott közösség hagyományának, esztétikájának és kulturális örökségének szerves része.
A viseletek használata a „Kontrasztok és harmóniák”, a „Téli mesék”, valamint az egyéb fellépések és fesztiválszereplések során is hozzájárult a produkciók hiteles és esztétikus színpadi megjelenéséhez.
9. Utánpótlás és kommunikáció
A pályázati célok között szerepelt az utánpótlás biztosítása és az együttes ismertségének növelése is. A támogatási időszakban megvalósított kommunikációs és toborzási tevékenység, valamint a rendezvényekhez kapcsolódó tájékoztató- és reklámanyagok hozzájárultak ahhoz, hogy az együttes programjai szélesebb közönséghez jussanak el.
Az utánpótlás szempontjából ugyanakkor nem kizárólag a közvetlen toborzás volt meghatározó. Az óvodai táncházak, a gyermekfesztiválok, a Folk tábor, a karácsonyi előadások és a városi rendezvényeken történő megjelenések egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekek és családjaik személyes élményeken keresztül találkozzanak a Bocskai Néptáncegyüttessel és a néptánccal.
10. Szakmai elismerés
A megvalósítási időszak végének kiemelkedő eseménye volt, hogy 2026. augusztus 19-én a Bocskai Néptáncegyüttes művészeti vezetője, Varga József a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetésben részesült néptánc kategóriában.
Az elismerés a művészeti vezető szakmai pályájának fontos mérföldköve, és az együttesben végzett művészeti, oktatói, tehetséggondozó és közösségépítő munka szempontjából is jelentős szakmai visszajelzést jelent.
11. A pályázati vállalások teljesülése és a program eredményei
A 2025. július 1. és 2026. augusztus 31. közötti megvalósítási időszakban a CSSP-MO-25-0241 pályázat alapvető szakmai célkitűzései megvalósultak.
A támogatás hozzájárult az együttes folyamatos működéséhez és szakmai műhelymunkájához, az oktatói, koreográfusi és műsorszerkesztői feladatok ellátásához, a produkciók technikai hátterének biztosításához, az élő zenei kísérethez, valamint az autentikus színpadi megjelenéshez szükséges viseletállomány fenntartásához és fejlesztéséhez.
Megvalósult a pályázat egyik legfontosabb vállalása, a „Kontrasztok és harmóniák” című új táncszínházi produkció, amelynek létrehozása egyszerre jelentett új művészeti értéket és komoly szakmai fejlődési lehetőséget az együttes tagjai számára.
Szintén teljesült a hagyományos karácsonyi nagyműsor megvalósítása. A „Téli mesék” három előadása mintegy 1 200 nézőhöz juttatta el az együttes művészeti munkáját.
A támogatási időszakban jelentősen fejlődött az utánpótlás szakmai munkája. Ennek eredményességét az országos és regionális versenyeken megszerzett ezüst, arany és kiemelt arany minősítések, valamint különdíjak is igazolják.
A táncházak, táborok, fesztiválok, fellépések és közösségi programok révén a támogatás hatása nemcsak az együttes közvetlen tagságán belül jelentkezett, hanem Hajdúböszörmény és a térség kulturális életében is.
12. Összegzés
A Csoóri Sándor Program támogatása meghatározó segítséget jelentett a Bocskai Néptáncegyüttes szakmai munkájának fenntartásában és továbbfejlesztésében.
A támogatás révén a mindennapi műhelymunka mellett olyan kiemelt szakmai programokat tudtunk megvalósítani, amelyek egyszerre szolgálták a hagyományőrzést, a művészeti fejlődést, az utánpótlás-nevelést, a tehetséggondozást és a közösségépítést.
A megvalósítási időszak eredményei azt mutatják, hogy a néptánc hagyományos értékei és a korszerű színpadi megfogalmazás egymást erősítve képesek megszólítani a mai közönséget. A „Kontrasztok és harmóniák” létrehozása, a „Téli mesék” nagyszabású karácsonyi előadásai, az utánpótláscsoportok és szólótáncosok szakmai eredményei, valamint a számos közösségi program egyaránt ezt a törekvést szolgálták.
A pályázati támogatás így nem kizárólag egyes programok megvalósítását tette lehetővé, hanem hozzájárult egy stabil, szakmailag fejlődő és generációkon átívelő néptáncos közösség működéséhez.
A Bocskai Néptáncegyüttes a támogatási időszakban tovább erősítette szerepét Hajdúböszörmény kulturális életében, és olyan szakmai alapokat teremtett, amelyekre a következő évek művészeti és közösségi munkája is biztonsággal építhető.











