A jelen pályázat keretében elnyert támogatás kiemelkedő jelentőségű volt a Bocskai Néptáncegyüttes 2024/2025. évi tevékenységeinek megvalósításában, hiszen lehetővé tette a mindennapi működésünk biztosítását, a szakmai munka színvonalának megőrzését és továbbfejlesztését.
A támogatás nélkül számos fellépés, közösségi program és új kezdeményezés nem valósulhatott volna meg ilyen magas színvonalon. A forrásnak köszönhetően finanszírozni tudtuk az együttes műsorszerkesztési és koreográfusi költségeit, a zenekar, valamint az állandó és alkalmi oktatóink díját.
Jelentős segítséget jelentett a hang- és fénytechnikai szakemberek, illetve a hang- és videófelvételt készítő munkatársak bérének biztosítása is, amely elengedhetetlen volt a látványos és professzionális előadások megvalósításához. A támogatásból emellett új autentikus népviseleteket tudtunk beszerezni és varratni, valamint a meglévő öltözeteket felújítani és javítani. Ezek a viseletek nem csupán esztétikai értéket képviselnek, hanem a hagyományos magyar kultúra hiteles megjelenítését is szolgálják, hozzájárulva a közönség élményének gazdagításához.
A pályázati forrásból biztosítottuk a toborzáshoz szükséges tájékoztató és reklámanyagok elkészítését is, amelyek segítségével sikerült megszólítani új érdeklődőket és bővíteni utánpótláscsoportjainkat. Ez kiemelten fontos célunk, hiszen a fiatal generáció bevonása nélkül a hagyományőrzés nem képzelhető el hosszú távon. Az év során a támogatásnak köszönhetően együttesünk számos hazai és nemzetközi eseményen képviselte a magyar néptáncot. Felléptünk többek között a Primorskoi Nemzetközi Fesztiválon, a Hortobágyi Lovasnapokon, a Hajdúhéten, valamint több település kulturális és közösségi rendezvényén, iskolai és jótékonysági programokon.
Ezek az alkalmak nemcsak szakmai bemutatkozási lehetőséget jelentettek, hanem erősítették közösségi szerepünket és hozzájárultak a magyar kultúra szélesebb körű terjesztéséhez. A 2024. decemberében megrendezett karácsonyi műsorunk városunk egyik legfontosabb hagyományőrző eseményévé vált, amely minden korosztályos csoportunknak bemutatkozási lehetőséget adott.
A támogatás összességében lehetővé tette, hogy az együttes a hagyományőrző és közösségépítő munkáját magasabb színvonalon, szélesebb körben és hatékonyabban végezze. A viseletek bővítése és karbantartása, az új koreográfiák létrehozása, a szakmai háttér biztosítása, valamint a közönség megszólítását szolgáló programok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Bocskai Néptáncegyüttes tovább erősítse szerepét a helyi és országos kulturális életben, és méltó módon képviselje a magyar néptánc ügyét nemzetközi szinten is.
Ezért megállapítható, hogy a pályázat által nyújtott támogatás nem pusztán pénzügyi forrás volt, hanem olyan biztos alap, amely lehetővé tette szakmai és közösségi céljaink megvalósítását, együttesünk fejlődését és a hagyományok hiteles továbbadását.











